A mobilok miatt kevesebb a szex nyaraláskor

A Durex DoNotDisturb nevű új kutatása szerint a nyaraláson akkor lesz jobb a szexuális élet, ha a mobiltelefonokat és a tableteket hátrahagyják a párok. Az óvszermákra kétezer embert kérdezett meg a nyaralás közbeni szexről, az ahhoz fűzött elvárásokról, és ezzel együtt a vizsgálta a technológia hatását a párkapcsolatokra. Az eredmények egy része sokkoló:

  • 72 válaszadó szex közben is használja a telefonját,
  • 41 % bevallotta, hogy úgy telnek az esték nyaraláskor, hogy nyomkodják a telefont egymás mellett ülve,
  • a párok nagyja azzal van elfoglalva a nyaralás alatt, hogy van-e elég erős WIFI jel a szobában.

Az adatokat látva mégis van remény, legalábbis a kutatásban résztvevők nagyja maga is tudja, hogy nem feltétlenül jó, hogy hozzá vannak nőve a mobiltelefonokhoz. Sőt, 57%-ukat kifejezetten felcsigázná a gondolat, hogy a partner kikapcsolja a telefont azért, hogy zavartalanul egymásra figyeljenek a nyaraláson. Az egész biztos, hogy ha az egyik fél elkezdi nyomkodni a telefont, az bátorítás a másik számára, és egyfajta ördögi körként egymás mellett ülve nyomkodják a kütyüket, ahelyett, hogy egymással foglalatoskodnának.

A digitális figyelemelterelésnek rengeteg oka lehet a párkapcsolaton belül (megromlott kommunikáció, konfliktusok, szex terelése), az biztos, hogy az Instagramot végiggörgetve a nyár közepén azt látni, hogy a férfiak és nők zöme a medence vagy tengerpart mellett fotózza önmagát, megörökíti az ebédet-reggelit-vacsorát, vagy épp a tengerparti szobáról posztol egy képet. Márpedig a tökéletes képhez, aminek a célja tényleg csak pár lájk szerzése és a magamutogás, idő kell, és az az idő a párok minőségi együttlétének idejéből megy el. És nemcsak a nyaralásra igaz mindez, hanem a hétköznapokra is: őszintén, mennyi időt bír ki bárki is manapság, hogy este a kanapén ülve ne nézze meg, mi van a Facebookon, Messengeren, Instagramon?

Pedig ki kellene bírni ezek nélkül, ha máshogy nem, akkor időkorlátot kell szabni, mi az az idő, amit tablet és mobil nélkül töltünk el. Ha ez nehezen megy, akkor szűkítsük helyiségekre a használatát, például a hálószobában, hotelszobában tilos, csak a nappaliban, hallban lehet nyomkodni a telefonokat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s